Gyönyörűséges anyag a fa... és ha te is azt hiszed, hogy már nem lehet belőle, róla újat mondani, akkor itt egy példa, milyen játékos és szerteágazó az emberi fantázia. Anthony Roussel egy fiatal tervező, aki fából álmodja és alkotja meg csodálatos ékszereit.Mindig feldob egy ilyen kis felfedezés, mert bizonyítékot látok benne, hogy az alkotóképességünk él és virágzik, és mindig lehet másképp, jobban, szebben, úgy megrajzolni, megfogalmazni, eldúdolni, eljátszani vagy éppen eltáncolni valamit, ahogy előtte még soha senki.
Amikor még kezdő grafikus voltam, komolyan aggódtam azon, hogy mi lesz majd, ha egyszercsak elfogy az ihlet. Mi lesz, ha nem jön több ötlet, csak ismételgetem magam, és hiába töröm a fejem, nem jut eszembe semmi új. Aztán megtapasztaltam, hogy minden feladat, minden megbízó a maga külön kívánságaival, szempontjaival, stílusával annyira más, hogy még ha szó szerint ugyanazt kérnék tőlem, az eredmény, az alkotás a végén akkor is különböző lenne. Mert az alkalmazott grafika a számomra sohasem csak az én magánügyem, hanem a kész kiadvány vagy grafika mindig a kettőnk - a megrendelő és a grafikus - közös gondolkodásából születik.
Olyan, mint egy gyermek: többé-kevésbé az egyik szülő is "benne van", meg a másik is.
Na de elkanyarodtam, az ihletről akartam írni, ami jön, vagy éppen várat magára, de ha megérkezik, lassan, döcögve, vagy mint egy hirtelen felvillanás, a szárnyára vesz és repít, öröm vele nyargalni. Nagy írók mondták, hogy kár valami isteni szikrára, vagy múzsára várni, neki kell állni és "csinálni" a művészetet, mintha csak egy iparos ember lennél, aki jól tudja, mi a dolga. Írni kell, vagy éppen festeni, kinek mi az az eszköz, amivel kifejezi magát, aztán mikor már derékig benne vagy, megjön az ihlet is... ez is egy módszer: nem vakarózni, kifogásokat keresni, hanem bízni benne, hogy előbb-utóbb megjön a szél is a vitorlába, akkor is, ha éppen, pillanatnyilag szélcsend van.
