Pihenés - mert megérdemlem ;)

Így érzem magam... vagy legalábbis szeretnék ilyen lazán elnyúlni és lustálkodni...
Az utóbbi napok elég pörgősre sikeredtek és az alvás-számlámon sincs túl sok, ideje lenne egy kicsit rátölteni. De még nem jött el az ideje, talán majd két nap múlva tartok egy pihengetősebb napot, ha már zsinórban a sokadik hétvégém nem erről szól. De lazítani a macsekok tudnak csak igazán, érdemes ellesni királyi lustálkodásukat!

Kastély ajándékba

Napok, hetek óta tervezgetett budapesti randevúnk meghiúsult- ez volt aznap a második rossz hír.... Már az első is kellőképpen lelombozott, de ez nagyon érzékeny ponton talált el. Egy pillanatra beborult az általában napos egem, makacs szürke felhők zárták el a fényt. Aztán egyszer csak valahonnan a semmiből előpattant az ötlet: ha a hegy nem megy - akkor Mohamed megy! Néztem a menetrendet és kiderült, ha egy órán belül sikerül összecsomagolni és elindulni, akkor még este 10-re odaérhetek Bécsbe. Rohanás a vonathoz - ez nagyon ismerős, régi érzés - a pénztárosnő már nem akarja kiadni a helyjegyet, úgyse érem el. Aztán mégis megszán, látva elszántságom. Futok a számban a jeggyel, utánam lobog a kabát és zötyög a bőrönd: nemcsak a következő három nap ruhái, a kedvesemnek csomagolt dolgok is dagasztják. És késik az IC, aminek Nyíregyházán még nagy hasznát veszem, hiszen így elérem a vonatot, de a Keletibe érve a kezdeti pár perc késés már félórává duzzad... pont elszalasztom a bécsi csatlakozást! Szerencsére indul mégegy járat egy óra múlva.

A railjet hiába száguld időnként 140-nel, az éjszakai gyorson ólomlábakon cammog az idő, bárcsak ott lennék már! Végül begördülünk a Westbanhofra, és a vágány végénél azonnal meglátom ismerős alakját, ahogy rám vár...
Az ilyen örömöt nehéz leírni. Azok tudják úgyis, akik valaha sokáig távol voltak a kedvesüktől és a külvilág felé fegyelmezetten, belül hol szorongva, hol színes filmeket szőve várták, vágyták a találkozást azzal, aki messze van és mégis a legközelebb hozzánk. Különlegesen becsessé, ünneppé válik minden perc, ami közös lehet, és megér minden törődést, áldozatot.

Másnap délelőtt 10-ig volt szabva az idő, amit együtt tölthettünk, indulnia kellett tovább, végtelen útjaira. Én nem siettem vissza Budapestre, csak másnap kezdődött a következő programom. Nem messze volt tőlünk a schönbrunni kastély, ami előtt korábbi utazások alkalmával már többször elhajtottunk, de belülről még sosem láttam. A kedvesemtől kaptam az ötletet és a lehetőséget, hogy most megnézzem: azt mondta, legalább lesz egy intellektuális programja is az ittlétemnek. Letett a kapunál, integettünk egymásnak, és én addig néztem a távolodó kamiont, amíg el nem takarta előlem a szombat reggeli bécsi forgalom. Aztán nagy levegőt vettem, és elindultam felfedezni ajándék-kastélyomat.

Édes csábítás...

Diétázom - kizárólag praktikus okokból... nem a divat, vagy a hiúság (na jó, egy kicsit a hiúság is), de leginkább szeretnék jól elférni a kedvenc nadrágjaimban. A nyáron kissé lazára vettem a figurát és felszaladt pár kiló, van ez így. ;)
A diétám mindössze annyiból áll, hogy semmi extra nyalánkság, sütike, csokoládé, csak a főétkezések, no nassolás. A számomra már ez is éppen elég megpróbáltatás! És talán ismered az érzést, hogy ha valamit nem szabad, annál inkább kívánatossá válik, vonz, mint a mágnes... („Come to the dark side, we have cookies!”)
Éva anyánk almája most csokoládé formát öltött - ezt illusztrálja ez a szemtelenül gusztusos kép is. Már jó pár kísértésnek ellenálltam eddig, kaptam is néhány szóbeli vállveregetést érte magamtól, de ez valahogy nem elég. Ez a soványka büszkeség nem nyom eleget a másik serpenyőben terpeszkedő édes élvezettel, a felszabaduló boldogsághormonokkal szemben - még akkor is, ha ahhoz szorosan tapad egy csúnya kis bűntudat.
Pakolok hát mellé néhány érvet még az egészséges táplálkozásról, a csoki pattanásokat előcsaló hatásáról és bekapok vigasztalásként egy cukormentes orbitot, vagy elrágok egy almát.
Szólj, ha tudsz jobbat! ;)

Szőrös-bőrös :)

Nos, a kérdés az, neked hogy tetszik: ha egy férfi szőrös, ahogy a természet/Isten megalkotta, vagy ha a mai trendhez igazodva borotválja, szőrteleníti magát?
Én a szőrös urak mellett teszem le a voksom, mindig jobban vonzottak a férfias jegyek a másik nemben: a lányos, szép arcú, hosszú hajú fiúkért már zsenge kamaszlány koromban sem tudtam lelkesedni. (Ennek egy végletes példája volt a számomra a nemrég elhunyt Michael Jackson, aki végül már úgy nézett ki, mint egy fehér nő. A fiam 3-4 éves volt még, amikor először látta a TV-ben, megkérdezte, ki ez a néni...;-)
Még azt csak-csak elfogadom, hogy a mai kultúra elvárja a nőktől, hogy a fejükön kívül távolítsanak el magukról lehetőleg minden látható szőrt, mert úgy szebb, nőiesebb. De mi ez a nagy felhajtás a férfiak lecsupaszítása körül? Már nem ritka, hogy kozmetikai szalonokban férfiak is gyantáztatnak, sőt, a végleges szőrtelenítés igencsak drága lehetőségét is ajánlják a másik nemnek is! Magyarázza meg valaki, miért jó az, ha a gének ellen dolgozunk???
Vagy az is egy fiatalítási trükk, hogy egy serdületlen fiúra emlékeztető külsőt ölt magára egy férfi? Esetleg egy félreértelmezett, túlfeszített tisztaságmánia húzódik a dolog mögött?
Nem mondom, egy férfi hormonokkal jól ellátott szőrös maci után van mit takarítani a fürdőszobában... de ennyi fáradtságot bőven megér a látvány, és az érzés, amikor egy ilyen mellkason, mint a balfelső képen is látható, végigbolyonghatunk az ujjainkkal... ;))) morrr

Szóvarázs

A legkedvesebb és a legújabb könyveim mindig a kezem ügyében, az ágyam melletti polcon hevernek-zsúfolódnak. Tegnap pillanatnyi szeszélyemnek engedve Szepes Mária: A szerelem mágiája című, soványka, de tartalmában annál súlyosabb kötete került a kezembe. Kimondani is sok: majdnem 20 éve már, hogy megvásároltam és először belelapoztam... Kamaszkorunk játékával - kinyitom valahol és rábökök - fogtam bele most is az olvasásba, mert ez mindig hoz valami plusz szellemi izgalmat, tudniilik annak üzenete, jelentősége van, hogy hol nyílik ki egy könyv előttünk! Hát ez itt nyílt:

„Soha ne fukarkodjunk kedves, dícsérő szavakkal, ha partnerünk valóban rászolgál, vagy önmagának bizonyságul igényli. A biztató, vigasztaló, elismerő szavak igazán nem kerülnek pénzbe, s annyi energiába sem, mint az ingerült, barátságtalan jelzők, indulatszavak elgondolása. A jó szóvarázs több irányban indít el építő tendenciákat; szimpátiamagokat ültet el, érdeklődés- és hálaáramot kapcsol be, barátságkontaktust teremt. S mint minden akciónk, ez is töltése szerint gyümölcsözik számunkra.”
.