Ihlet

Gyönyörűséges anyag a fa... és ha te is azt hiszed, hogy már nem lehet belőle, róla újat mondani, akkor itt egy példa, milyen játékos és szerteágazó az emberi fantázia. Anthony Roussel egy fiatal tervező, aki fából álmodja és alkotja meg csodálatos ékszereit.
Mindig feldob egy ilyen kis felfedezés, mert bizonyítékot látok benne, hogy az alkotóképességünk él és virágzik, és mindig lehet másképp, jobban, szebben, úgy megrajzolni, megfogalmazni, eldúdolni, eljátszani vagy éppen eltáncolni valamit, ahogy előtte még soha senki.

Amikor még kezdő grafikus voltam, komolyan aggódtam azon, hogy mi lesz majd, ha egyszercsak elfogy az ihlet. Mi lesz, ha nem jön több ötlet, csak ismételgetem magam, és hiába töröm a fejem, nem jut eszembe semmi új. Aztán megtapasztaltam, hogy minden feladat, minden megbízó a maga külön kívánságaival, szempontjaival, stílusával annyira más, hogy még ha szó szerint ugyanazt kérnék tőlem, az eredmény, az alkotás a végén akkor is különböző lenne. Mert az alkalmazott grafika a számomra sohasem csak az én magánügyem, hanem a kész kiadvány vagy grafika mindig a kettőnk - a megrendelő és a grafikus - közös gondolkodásából születik.
Olyan, mint egy gyermek: többé-kevésbé az egyik szülő is "benne van", meg a másik is.

Na de elkanyarodtam, az ihletről akartam írni, ami jön, vagy éppen várat magára, de ha megérkezik, lassan, döcögve, vagy mint egy hirtelen felvillanás, a szárnyára vesz és repít, öröm vele nyargalni. Nagy írók mondták, hogy kár valami isteni szikrára, vagy múzsára várni, neki kell állni és "csinálni" a művészetet, mintha csak egy iparos ember lennél, aki jól tudja, mi a dolga. Írni kell, vagy éppen festeni, kinek mi az az eszköz, amivel kifejezi magát, aztán mikor már derékig benne vagy, megjön az ihlet is... ez is egy módszer: nem vakarózni, kifogásokat keresni, hanem bízni benne, hogy előbb-utóbb megjön a szél is a vitorlába, akkor is, ha éppen, pillanatnyilag szélcsend van.

Share
|

Esik az eső...

Már két napja csöpög a víz az égből. Belep, eláztat mindent. A felhők eltakarják a Napot, ami fenn mindig ugyanúgy ragyog, ontja a fényét rendíthetetlenül. Ilyenkor nehéz ebbe beleélni magam.

15 éves voltam, amikor a gimnáziumi tanárunk megszervezte, hogy két hétre kimehessünk NDK-ba, vagyis kelet-Németországba epret szedni az osztályunkkal. Szemerkélt az eső amikor kiértünk Ferihegyre, masszív szürke felhők vonultak rendületlenül az égen. Végre szólítottak minket és felszállhattunk a gépre. Izgatottan mocorogtunk az ülésünkben, nyújtogattuk a nyakunkat a TU134-es vastag ablakai felé, mikor döcögve ráfordult a vasmadár a felszálló pályára. Egyre jobban préselődtünk a székbe, ahogy gyorsult a gép, aztán elegánsan megemelte az orrát és már nem is érintettük a földet, repülni kezdtünk! Micsoda félelmetes és mégis ujjongó érzés volt, ahogy egyre feljebb és feljebb jutottunk! Sajnos a zsugorodó házak, folyó képét elég gyorsan eltakarta előlünk a felhő, amit azonban néhány perc után átfúrt a gép, és kibukkant fölötte diadalmasan. Tejszínhabország szikrázó fényben - ez a látvány tárult a szemünk elé. Fellégeztünk a csodás "átváltozás" után, ahogy lehullottak a szürke kulisszák és elevenné vált a racionálisan már ismert igazság: a felhők fölött mindig süt a nap!



Minap hallottam egy ismerősömtől: „Örülj, hogy esik az eső, mert ha nem örülsz, akkor is esik!”.
Jópofa mondás, és hasznos is lehet, de feladta a labdát rendesen: hogy lehet áthangolódni? Mit kell gondolnom, csinálnom, ha éppen nem túl virágos a kedvem, hogy felviduljak, vagy legalábbis derűsebb legyek? Neked van módszered arra, ahogy ki szoktad magad rángatni a szottyadt hangulatból? Forrócsoki? Humoros sorozatok? Egy jó könyv, egy mókás kép, vagy egy vigasztaló beszélgetés?

Továbbküldés helyett...

Egy továbbküldős e-mailben kaptam ezt a remek kis történetet, példabeszédet. Gondoltam, fw helyett berakom ide, így bárki elolvashatja:

Istennel beszélget egy szent ember. Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen....
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.
A szentnek elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.
Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.
De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.

Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.
Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.
Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak ,képesség' kérdése.
Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

Logók recesszió után...

Ötletes külföldi designerek elképzelték, és meg is rajzolták, hogy milyenek lesznek a híres logók a gazdasági válság után, mint a 3M, Apple, Nike és a többiek. Katt a képre a nagyításért!

A legérdekesebb interaktív játék

Sokat töprengtem, tépelődtem, sőt dühöngtem már azon, milyen erővel szívja magához a gyerekeket - de sajnos a felnőtteket ugyanúgy – egy-egy számítógépes játék. Pláne, ha online. Mindig vannak játékos társak, mindig nagy a nyüzsgés, történik valami. Lehet várakat, sőt kontinenseket meghódítani, vagy birodalmi cirkálókat legyőzni, zombikat gyilkolni vagy tengereken harcolni, nagy a választék. Mindig akció van, mindig izgalmas, látványos. Felspanolja azt, aki beleveti magát ebbe a virtuális világba. Hogy lehetne alternatíva egy egyszerű könyv, amiben csak olyan tempóban folynak az események, ahogy az író vezetget minket és amilyen gyorsan olvasni tudunk. Még egy akciófilm sem igazán versenytárs, bár az is pörög és extra a látvány, lehetnek trükkök, jó forgatókönyv – akkor is csak passzív szemlélő maradsz.

Szóval egyrészről megértem, miért vonzó, magával ragadó ez a világ, másrészt rettenetesen haragszom rá, mert az én kedvenc „interaktív játékomtól” vonja el az időt, a szereplőket, a neve: EMBERI KAPCSOLATOK. Tudod, anya-gyerek kapcsolat, barátság, párkapcsolat. Ezekben is lehet feszültség, pörgés, dinamika, érzelem bőven, és persze ott a sok rutin, megszokás és néhány nemszeretem-rész is, de nézd a jó oldalát: maximálisan részt vehetsz benne.

Ha úgy döntesz.

Ha elég figyelmet, időt, energiát szentelsz rá! Ha fontos, hogy ez is érdekes, változatos és örömteli legyen, te is tehetsz érte! A jó kapcsolat olyan, mint egy növény, vagy egy kert: ha szeretettel gondozod, gyönyörűen virágozni kezd, és bő termést hoz. (Ha viszont elhanyagolod, lekókad, elsatnyul.) Szóval amikor a gép elé ülsz, döntést hozol, VÁLASZTASZ: életed valóságos, és virtuális szereplői között. (Ezt az időt tölthetném én is inkább beszélgetéssel, rögtön be is fejezem az írást.)

Nemrég olvastam valahol, hogy lehet tortád is, és meg is eheted, de nem egyszerre! Vagy ez, vagy az. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy vissza a múltba, dobjuk ki a TV-t, a számítógépet az összes jó vívmányával, előnyeivel. Dehogyis teszem, ezek hasznát én is élvezem. Csak azt szeretném, ha gyakrabban jutna eszembe, és Neked is, mi fontos igazán. És annak szentelnénk magunkat többet. A lassú, de tartós örömöknek: amelyek a kapcsolataink ápolásából fakadnak.